Ezt még év elején álmodtam. Gondoltam bemásolom, hogy mindenki láthassa... XD
A halálisten apja
A halálistenek általában nem ismerik szüleiket. Több magyarázat is van rá. Az egyik, hogy közvetlen születésük után elveszítik anyjukat és nem sokkal később apjukat is. A másik, hogy szüleik eldobják maguktól, miután tudomásul veszik, hogy gyermekük haláisten lesz. Persze még számos ok lehet, de mégis a közös bennük, hogy szülők nélkül nőnek fel. Nehéz sorsuk van, míg el nem érik céljukat. Megvetik őket, félnek tőlük, mindenképpen meg akarnak szabadulni tőlük. Ez általánossá vált az idő folyamán. A halálistenek először csapásként fogják fel, nem értik, hogy miért pont őket választották ki erre a feladatra. Később viszont megértik, elfogadják és erősödnek. Megismerik képességeiket és fejlesztik őket. Így mikor munkába állnak, hogy elvégezzék feladatukat, már teljes mértékben tudatában vannak tetteiknek.
Ez a történet mint azt gondolom sejtitek egy halálistenről szól. Ez a halálisten kicsit kilóg a sorból, a többi halálistenhez képest. Ugyanis a többiekhez képest öltözködése kirívó, viselkedése olykor meglepő. Főbb külső jellemzői: vörös haj, hegyes fogak. A többi külsőség megegyezik az átlagos halálistenekével, így azokat nem emelném ki. A kicsit is szakavatottak már kapásból rájöhettek, hogy történetünk főszereplője Grell Sutcliffe. A kissé különc halálisten, aki az egyik legtragikusabb múlttal rendelkezik. Szüleit megölték, őt pedig üldözték. Sokáig szenvedett míg rátalált az egyik „halálisten-bázisra”. Itt ismerkedett meg William T. Spears főhalálistennel, aki segített neki az elindulásban. Felnevelte, kiképezte, kezelésbe vette. Annyira alaposan végezte a munkáját, hogy Grell lassan el is felejtkezett szörnyű gyerekkoráról.
Egy napon, mikor Grell végzett munkájával és hazafelé indult, egy férfi megállította. Nem értette mit akarhat, ezért kicsit otromba módon ráförmedt:
Mit akarsz? Tán halálra vársz? - a férfi csak elmosolyodott és közelebb lépett hozzá. Megsimogatta, majd magához ölelte. Grell egyre jobban furcsállta viselkedését és ellökte magától.
- Ki vagy te? És miért ölelgetsz?! - kezdett ideges lenni, de kiváncsivá is tette a fickó.
- Biztosan nem emlékszel rám. Még kicsi voltál mikor el kellett menned. - szomorúnak látszott, de mégis boldognak.
- Mi van? Vagy beszélj érthetően, vagy kopj le. Van jobb dolgom is, mint egy idegennel foglalkozni. Will már vár haza. - már indult is volna tovább, de a férfi ismét magához ölelte.
- Maradj még egy kicsit. Had nézzelek meg közelebbről. Mennyit nőttél pár röpke év alatt.. - alaposan végigmérte. Elmosolyodott. De mosolya elárulta kilétét. Kivillantak hegyes fogai szájának keskeny résén. Grell megrémült és megint ellökte magától.
- Mi a fene vagy te? - feltolta lecsúszott szemüvegét hátha más képet lát maga előtt, de ugyanazt az alakot látta akárhogyan is erőlködött.
- Az apád vagyok. - kicsit csalódott hangja volt, de a mosolya még szélesebb lett. Grell tátott szájjal nézte tovább, de hamar összeszedte magát.
- Az lehetetlen! Apám meghalt! Láttam a szalagját és a távozó lelkét is. A lelkek nem térnek vissza... Hacsak valaki nem babrálja meg a rendszert... MI?! Ugyan ki tenne ilyet? Főleg hogy az apámat támassza fel? - akármennyire is tiltakozott és kereste a kifogásokat, mégis egyre jobban kezdte elhinni, hogy a férfi aki előtte áll, az apja.
- Senki nem tett ilyet. Elintézetlen ügyeim maradtak, így gyakorlatilag szellem vagyok.
- Sze-sze-szellem?! Na ne viccelj! Akkor, hogy látnálak és tudnálak megfogni?
- Halálisten vagy, nem? - kuncogott, mint aki kineveti.
- Will nem mondta, hogy szellemekkel is foglalkozunk... Hacsak nem elkóborolt lelkek címszó alatt értette...
- Valószínűleg így van. - bólintott.
- Értem.. De még mindig nem egészen világos! Milyen elintézetlen ügye lehet még az apámnak? - még mindig nem fogadta el igazán a tényt, hogy ő az apja.
- Nem védtem meg a fiamat. Látnom kellett, hogy biztonságban vagy.
- Biztonságban vagyok! Mi bántódásom eshetne? Halálistenként nem eshet bajom.
- Remélem igazat mondasz. - megpuszilta és azzal el is tűnt.
